BIO-KÖR
Fejléc

Az egészségre figyelünk, hogy elkerüljük a betegségeket!

Első lépés az önismeret. A kronogenetika segítségével meghatározhatóak alkati adottságaink bioritmus jegyek alapján. A szellemi-lelki-testi bioritmusunk más-más periódusidővel hullámzik születésünk óta, melyből a pillanatnyi állapotunk kiszámolható. Ez az információ főleg azoknak hasznos, akik természetközeli életet élnek, azaz a civilizáció deformáló hatásait eredményesen el tudják hárítani.

A bioritmus elemzés azonban szellemi, lelki és testi adottságainkat is képes tipizálni. Ezzel az azonos napon születők egyformának tűnnek, de személyes beszélgetés során a számok jelentést kapnak, mintegy üzenetet közvetítenek. Kellő körültekintéssel ez nagyon találó, ugyanakkor nagyon vidám beszélgetés lehet, egyben tanulságos is. Megkönnyíti saját magunkat kívülről szemlélni és komoly segítséget jelent az érzelmi kommunikációnkban, mások megértésében is.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Tesztek havonta
Tesztek havonta : Karácsonyi akció

Karácsonyi akció

Dr. Karácsony Ferenc  2018.10.16. 11:19

A CBD-olaj használata nem minden esetben jár látványos tünetekkel. Sokszor a segítség csak háttérműveletekhez szükséges, a szervezetünk a belső egyensúly érdekében helyreállít számos rendezetlen folyamatot akkor is, ha nem veszünk észre semmi különöset.


A változás így is mérhető. Ehhez Konstelláció Analízist kell ismételten végeznünk, hogy az energiaegyensúly tüneteket nem okozó részleteit felfedhessük. Bevált mód a havi egyszeri mérés, és közben folyamatos CBD olaj szedés. A negyedéves programot most karácsonyi akcióban is elérhetővé tesszük. Ajándékozzon egy kártyát, amivel a kiválasztott személy részt vehet a negyedéves programon. Megtanulhatja megfigyelni önmagát, közben segítünk megoldani olyan életviteli problémákat, amik külső nézőpontból egyszerűen észrevehetőek. A negyed év rendszerint már kiértékelhető változásokat hozhat. Visszatekintve egyes tünetek és panaszok is tudatosíthatóak, főleg, ha ennyi idő alatt elmúlnak, vagy javulni kezdenek. Az egészség gondozás egy új útja ez, ami lényegesen egyszerűbb egy komplex életmód reformnál, és sokkal járhatóbb út lehet a nagyon elfoglalt, leterhelt emberek számára.

Bejelentlezni, illetve kártyát igényelni a Vitahelp elérhetőségein lehet.

 
Tartalom

Laza autós túrák, túratervek: LATURA.... Látogass el a honlapomra és keress rajta szabadidõs programokat!    *****    Kérlek támogasd az ADVENTI rendezvényt. EKE bakszámlaszám: 11731025-20001405-00000000 /OTP Bank/. Hátrányos helyzetû....    *****    Érdekel az egészséges életmód, mozgás és táplálkozás? www.kiftit.gportal.hu Életmód, egészség, fitnesz..www.kitfit.gp.hu    *****    Nyereményjáték!!! Az elsõ 20 hirdetõ fejenként 30 kreditet kap ajándékba!!! Hirdess és nyerj! :)    *****    Csatlakozz te is az Airsoft Csapatunkba!!!!    *****    Szereted a pirozást? Itt a helyed! Minden, ami tûzijátékkal kapcsolatos!    *****    Szereted a pirozást? Itt a helyed! Minden, ami tûzijátékkal kapcsolatos!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, mindenkinek érdemes belenézni. Tõlem nagyon részletes sors és személyiség analízist kaphatsz!    *****    Születési horoszkóp,elõrejelzés, biotérkép, Jónás féle fogamzási képlet, baba horoszkóp és még sok lehetõség.Kattints!    *****    Érdekel az egészséges életmód, mozgás és táplálkozás? A Kit Fit oldal megnyitotta kapuit. Életmód, egészség, fitnesz....    *****    Sok olvasmány, érdekes ezoterikus anyagok és asztrológiai megrendelések, diplomás asztrológustól! Keress meg és válassz!    *****    Ne feledd,nemsokára itt a Karácsony és egy születési horoszkóp,nagyon kedves ajándék,lepd meg szeretteid, örülni fognak!    *****    Ünnepi minijátékkal készültünk, a határidõ rövid, nézz be mielõbb és küldd be a megoldást! :)    *****    My Little Pony - Én Kicsi Pónim - My Little Pony - Én Kicsi Pónim - My Little Pony - Én Kicsi Pónim    *****    Számodra mi az, ami átadja az õszi hangulatot? Készíts õszi fotókat, küldd be és nyerj! :)    *****    WBR.GPORTAL.HU WBR.GPORTAL.HU WBR.GPORTAL.HU WBR.GPORTAL.HU WBR.GPORTAL.HU WBR.GPORTAL.HU WBR.GPORTAL.HU WBR.GPORTAL.HU    *****    Rendeld meg,születési horoszkópodat 3 év ajándék elõrejelzéssel,biotérképed,párkapcsolati elemzésed.Várlak az oldalamon!    *****    Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Szeptember 17. - 22. ig minden megrendelés, csak a felébe kerül! Érdemes élni ezzel a lehetõséggel. Várlak az oldalon!!!    *****    Új regényem, olvasóit keresi. Kérlek gyere és olvass bele. Egy Fantasy világ, melyben két harcos a békéért harcol...