BIO-KÖR
Fejléc

Az egészségre figyelünk, hogy elkerüljük a betegségeket!

Első lépés az önismeret. A kronogenetika segítségével meghatározhatóak alkati adottságaink bioritmus jegyek alapján. A szellemi-lelki-testi bioritmusunk más-más periódusidővel hullámzik születésünk óta, melyből a pillanatnyi állapotunk kiszámolható. Ez az információ főleg azoknak hasznos, akik természetközeli életet élnek, azaz a civilizáció deformáló hatásait eredményesen el tudják hárítani.

A bioritmus elemzés azonban szellemi, lelki és testi adottságainkat is képes tipizálni. Ezzel az azonos napon születők egyformának tűnnek, de személyes beszélgetés során a számok jelentést kapnak, mintegy üzenetet közvetítenek. Kellő körültekintéssel ez nagyon találó, ugyanakkor nagyon vidám beszélgetés lehet, egyben tanulságos is. Megkönnyíti saját magunkat kívülről szemlélni és komoly segítséget jelent az érzelmi kommunikációnkban, mások megértésében is.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Elfelejtettem a jelszót

Kérjük, add meg a felhasználói neved (azonosítódat), majd nyomd meg az OK gombot! Ezután a rendszer egy e-mailt küld az e-mail címedre, melyet megadtál, benne a jelszóval.

Login név:
SúgóSúgó

Figyelem! A rendszer biztonsági okokból naplózza a jelszólekéréseket.
A Te IP címed: 34.238.190.122

 
Tartalom

Születési horoszkóp, elõrejelzés, gyermektervezés,párkapcsolati elemzés,biotérkép készítés diplomás asztrológustól.Itt!    *****    Részletes személyiség és sors analízis diplomás asztrológustól,szóban és írásban, nagyon kedvezõ áron.Ne hagyd ki! Katt!    *****    Szélessávú Honlap Debreceni ingatlanok, még több elérhetõ telefonos egyeztetés után www.simonyiingatlan.gportal.hu    *****    Támogasd adománygyûjtéseinket! Ajánld fel szervezetünknek az adód 1%-kot! Hogyan segíthetsz? Nézd meg a portálon.    *****    Érdekel az egészséges életmód, mozgás és táplálkozás? A Kit Fit oldal megnyitotta kapuit. Életmód, egészség, fitnesz....    *****    Szia! Ismered az mta nevezetû játékot? Biztos unod a folyamatos external módos gazdagrp szervereket. Nálunk a helyed!    *****    Blogom, Új olvasóit keresi. Ha Szereted a a mangákat, filmajánlót, verseket és még sorolohatnám. Akkor itt a helyed.    *****    Költöztetés bútorszállítás    *****    Mysteries of the Night ~ Az éjszaka misztériumai csak arra várnak, hogy felfedezd õket. ~ mysteriesofthenight.hu    *****    Nedves levegõ? Fõzéskor nehéz a levegõ? -- 5 kérdés a páraelszívókról -- FAVI páraelszívók    *****    Párásodik a lakás? Mentesíts okosan - FAVI páraelszívók - 5 kérdés a páraelszívókról    *****    Konyhai páraelszívók kicsit másképp, mint mások - FAVI    *****    Részletes 20-25 oldalas személyiség és sors analízis diplomás asztrológustól,ha érdekel, kattints és nézz körül nálam!!!    *****    A Hundredmoors célja az, hogy hiánycikknek számító LGBTQ+ témákkal színesítse a magyar blogszférát.    *****    A csillagjövõ asztrológia portálon,nagyon sok,asztrológiai, ezoterikus anyag valamint szoftverek találhatóak,mind Neked!    *****    A horoszkóp fontos információk összessége,rendeld meg most és 3 év elõrejelzés és egy Hold horoszkóp lesz az ajándékod!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,fontos,hogy belenézz,ha most rendeled meg,ajándékod + 3 év elõrejelzés és egy Hold horoszkóp!    *****    Pára? Mentesíts okosan - FAVI páraelszívók - 5 kérdés a páraelszívókról - KADD IDE!    *****    Pára? Mentesíts okosan - FAVI páraelszívók - 5 kérdés a páraelszívókról - KADD IDE!    *****    Pára? Mentesíts okosan - FAVI páraelszívók - 5 kérdés a páraelszívókról